A Netriport.hu hírportálról

A Netriport olyan orgánum, amely a hírportál és az internetes újságok közé sorolja magát. Nem akar a hírversenyben részt venni, illetve nem a hírek mennyiségére, hanem a témák feldolgozási módjára koncentrál. Elsősorban összegző, értelmező, az olvasót eligazító riportokat, interjúkat és elemzéseket közöl, emellett természetesen friss hírekkel is szolgál. A Netriport gondolkodásmódjában más, mint a többi hasonló portál. Meggyőződésünk, hogy bulvár hírek nélkül is lehet olvasnivalót adni, és helye van az interneten egy tartalmas „közszolgálati” portálnak is. A Netriport.hu szerkesztősége fontosnak tartja az elgondolkodtatást és persze azt, hogy kreatív, az olvasó számára kényelmes szolgáltatásokat nyújtson látogatóinak.

2008. december 1., hétfő

Az RMDSZ-nek régóta a legjobb eredménye a tegnapi

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hosszú évek óta a legjobb választási eredményét érte el: az exitpoll-adatok szerint a szavazatok közel 7 százalékát szerezte meg a hétvégi, romániai parlamenti választásokon - mondta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára. Gémesi Ferenc szerint ez visszaigazolása annak, hogy az RMDSZ aktív szerepet játszott a román-magyar viszony alakításában és Románia fejlesztésében.

Teljes cikk