A Netriport.hu hírportálról

A Netriport olyan orgánum, amely a hírportál és az internetes újságok közé sorolja magát. Nem akar a hírversenyben részt venni, illetve nem a hírek mennyiségére, hanem a témák feldolgozási módjára koncentrál. Elsősorban összegző, értelmező, az olvasót eligazító riportokat, interjúkat és elemzéseket közöl, emellett természetesen friss hírekkel is szolgál. A Netriport gondolkodásmódjában más, mint a többi hasonló portál. Meggyőződésünk, hogy bulvár hírek nélkül is lehet olvasnivalót adni, és helye van az interneten egy tartalmas „közszolgálati” portálnak is. A Netriport.hu szerkesztősége fontosnak tartja az elgondolkodtatást és persze azt, hogy kreatív, az olvasó számára kényelmes szolgáltatásokat nyújtson látogatóinak.

2008. november 29., szombat

RMDSZ és MPP is számít a magyarokra

A szomszédaink ismét választásra készülnek. Ezúttal Romániában rendeznek parlamenti választásokat november utolsó vasárnapján. Az előzetes felmérések alapján nem számítanak nagy érdeklődésre a választási bizottság tagjai, ez az érdektelenség végigkísérte az egész kampányidőszakot is. Kérdés, hogy a 2007-ben kormánykoalíciós taggá vált RMDSZ továbbra is „tűz közelben” maradhat, vagy ellenzékké változik.
Teljes cikk

Havi 1150 forintos támogatás a távhővel fűtőknek

Nem változik jövőre a szociális gázártámogatás rendszere, új elem azonban, hogy a szociális távhőtámogatásra nem jogosult, távfűtést használó fogyasztók 2009-ben "alanyi jogon" kapnak havonta 1150 forint támogatást.
Teljes cikk

„A közszolga nem rabszolga”

Sikeresnek tartja a közszférában dolgozók demonstrációját a sztrájkbizottság vezetője: 23 szakszervezet mintegy 10 ezer embert vitt a Parlament elé, hogy a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozzon. A tüntetés szélsőséges jelenetek nélkül, fegyelmezetten zajtott le. Az még bizonytalan, hogy januárban lesz-e sztrájk a közszférában, de az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság már ezt is kilátásba helyezte, amikor az Országgyűlés a hét elején elfogadta a jövő évi költségvetés sarokszámait. A közszférában dolgozók tiltakozásához csaknem harminc szakszervezet csatlakozott.

Teljes cikk

2008. november 25., kedd

Ötvenöt éve volt az "évszázad mérkőzése"

1953. november 25-én Magyarország labdarúgó-válogatottja történelmet írt a Wembley-ben: Puskásék tetszetős játékkal 6-3-ra legyőzték a hazai pályán addig veretlen angol nemzeti csapatot.

Több szülés, kevesebb magyar

Több gyermek született és kevesebben haltak meg az év első 9 hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma március végén 10 millió 35 ezer volt - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal kedden.

Teljes cikk

Folytatódik az Alitalia vesszőfutása

Szerdától az Alitalia a korábbi 550 járata helyett már csak legfeljebb ennek felét fogja indítani. A drasztikus takarékossági intézkedésre azért kényszerül Augusto Fantozzi csődmegbízott, hogy életben tudja tartani az olasz légitársaságot a tervezett decemberi fúzióig.

Teljes cikk

2008. november 22., szombat

Obama gazdaságélénkítő tervei

Barack Obama bejelentette, hogy nagyjából hogyan akarná helyreállítani a gazdaságot - elsősorban a munkahelyek létesítése volt a hangsúlyos.


Bajnai: ezrével szűnnek meg munkahelyek

Bajnai Gordon szerint számítani kell arra, hogy Magyarországon a következő hetekben ezres nagyságrendben fognak megszűnni munkahelyek - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter erről az MSZP választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón beszélt.
Teljes cikk

2008. november 20., csütörtök

Az első üzenet Obamának az al-Kaidától

Az al-Kaida helyettes vezetője, Ayman al Zawahri megvádolta Barack Obamát, hogy elárulta a fajtáját, és az apja muszlim örökségét, és a szervezet azon lesz, hogy csökkentse az új elnök globális népszerűségét. Ez a felvétel az első üzenet Obama megválasztása óta az al-Kaidától.

Teljes cikk

Arany és gyémánt: kivonulóban a lázadók Kongóban

A napok óta tartó összetűzések végére lassan pont kerülhet a Kongói Demokratikus Köztársaság területén a hétvégi béketárgyalások után. A Nemzeti Kongresszus a Nép Védelméért (CNDP) elnevezésű szervezet már napokkal ezelőtt bevette magát Kongó keleti részére azt követelve, hogy a kormány üljön velük tárgyalóasztalhoz. Az ügyben az ENSZ is igyekszik a békebíró szerepében tevékenykedni.

Teljes cikk

2008. november 18., kedd

Megsegítik a német Opelt

A német kormány és az érintett tartományok egyetértettek az anyavállalat, a General Motors pénzügyi válsága miatt nehéz helyzetbe került 30 ezer alkalmazottal rendelkező Opel autógyár megsegítésének szükségességéről. A tervezett, mintegy 1 milliárd eurós garanciavállalás terheinek megosztásáról azonban egyelőre nem jött létre megállapodás. A gyár jövője egyben befolyásolhatja a különböző beszállítók sorsát is.
Teljes cikk

Magyar-szerb parlamenti keretmegállapodás

Együttműködési keretmegállapodást kötött a magyar és a szerb parlament - jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, miután megbeszélést folytatott Slavica Djukic-Dejanoviccsal, a szerb parlament elnökével, akinek első külföldi útja Budapestre vezetett. Ez több mint gesztusértékű - fogalmazott Szili. A keretmegállapodás rögzíti, hogy az aláírók hozzá kívánnak járulni a két ország közötti jó kapcsolatok, a partneri viszony és a kölcsönös bizalom megerősítéséhez.
Teljes cikk

2008. november 16., vasárnap

A brit konzervatívok a fontot féltik

Az ellenzéki Konzervatív Párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje szerint összeomolhat az angol font, ha a brit kormány eladósodással és költekezéssel próbál kilábalni a súlyosnak ígérkező recesszióból.

Teljes cikk

Akciótervet fogadtak el a G20-csúcson

A G20-ak vezetői akciótervet fogadtak el a pénzügyi piacok nemzetközi szabályozásának felülvizsgálatáról,valamint arról, hogy együttműködnek a globális válságok megelőzése érdekében - közölte George Bush a washingtoni csúcsértekezletet követően. Az amerikai elnök hangsúlyozta, a gazdasági növekedés elérése a legfőbb cél, az ezt megvalósító legalkalmasabb eszköz pedig a szabad piac.

Teljes cikk

2008. november 15., szombat

Japán 100 milliárd dollárt kölcsönöz az IMF-nek

Japán 100 milliárd dollárig terjedő hitelkeretet bocsát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendelkezésére saját tartalékaiból, melynek célja a globális pénzügyi válsággal küszködő feltörekvő gazdaságok megsegítésére.
Teljes cikk

Bush kiállt a kapitalizmus mellett a G20-on

Az Egyesült Államok leköszönő elnöke, George W. Bush Washingtonban, a Fehér házban fogadja a világ nagyhatalmainak vezetőit szombaton annak érdekében, hogy megvitassák, hogyan lehetne megfékezni és orvosolni a jelenleg fennálló világgazdasági problémát.

Teljes cikk

2008. november 12., szerda

Az Alitalia dolgozói ma is sztrájkolnak

Az Alitalia olasz légitársaság alkalmazottai szerdán is folytatják hétfőn elkezdett sztrájkjukat. A csődbe jutott légitársaság bejelentése szerint szerdán is legkevesebb 50 járatot lesznek kénytelenek törölni, de a nap folyamán még több járatot is érinthet a munkabeszüntetés.
Teljes cikk

Csak Révkomáromban lesz a magyar-szlovák csúcstalálkozó

Gyurcsány Ferenc egyértelmű megállapodást szeretne kötni szombaton a szlovák kormányfővel. Az egyezség alapja az lenne, hogy muszáj békében élnie a két országnak. A magyar miniszterelnök a TV2 kereskedelmi televízió reggeli hírműsorában beszélt a magyar-szlovák kormányfői találkozóról, amelynek az MTI legfrissebb jelentése szerint mégsem mindkét ország lesz a helyszíne, hanem csak Szlovákia, ugyanis Révkomáromban tárgyalnak majd.
Teljes cikk

2008. november 11., kedd

Budapestet is leminősítette a Moody's

A magyar szuverén adósosztályzat rontása után, kedden Budapest külön nyilvántartott deviza- és forintadósi besorolását is egy fokozattal leminősítette a Moody's Investors Service, és az osztályzat kilátását stabilról további leminősítés lehetőségére utaló negatívra változtatta. A nemzetközi hitelminősítő múlt pénteken hajtott végre ugyanilyen mértékű osztályzat- és kilátásrontást Magyarország egészére.
Teljes cikk

A kormány elhúzódó recesszióval számol

A kormány az elhúzódó reálgazdasági válság közepette négy jelenség kezelését tartja kiemelten fontosnak: a szűkülő pénzügyi források és a zsugorodó exportpiacok ellensúlyozását, valamint a növekvő munkanélküliség mérséklését és a versenyképesség fokozását - derül ki a miniszterelnök által összehívott csütörtöki gazdasági csúcs résztvevőinek elküldött vitaindítóból. A gazdasági minisztérium által készített anyagban a kormány azzal a kérdéssel fordul a gazdasági csúcs résztvevőihez, hogy milyen eszközöket javasolnak a válság hatásainak csökkentésére.
Teljes cikk

2008. november 9., vasárnap

Reformokat sürget az iparkamara

A magyar gazdaság könnyen tartós recesszióba kerülhet, mert egyszerre kedvezőtlen a belső környezet és a világgazdasági folyamat - nyilatkozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László hozzátette, hogy a válság hatása ma még csak a gazdaság néhány szereplőjét érte el.

Teljes cikk

A magyar kormány elítél minden szélsőséges megmozdulást

A kormány elítél minden szélsőséges megmozdulást, a gyűlöletkeltés és kirekesztés minden formáját, legyen szó akár magyar-, akár szlovákellenes megmozdulásról - közölte a kormányszóvivő a királyhelmeci radikális megemlékezés után. A megmozdulást a szlovákiai magyar pártok vezetői is litélték, mondván, hogy az jelentősen árt a felvidéki magyarságnak.

Teljes cikk

2008. november 8., szombat

A főváros húszszázalékos áramemeléssel számol

A fővárosi vezetés a jövő évi villamosenergia-költségének tervezése során legalább 20 százalékos áremeléssel kalkulál. Ez derül ki abból az előterjesztésből, amelyet Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes nyújtott be a város vezetőinek hétfői kabinetértekezletére.

Teljes cikk

Gyurcsány a gazdasági csúcsra invitálja Orbánt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben kérte Orbán Viktort, hogy "az ország, az emberek és a magyar vállalkozások érdekében" gondolja újra korábbi véleményét, és vegyen részt a gazdasági csúcson - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Teljes cikk

2008. november 7., péntek

Nyilvánosságra hozott Gripen-szerződések

A Gripen vadászgépek megvásárlásához kötődő ellentételezési szerződések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, azt követően, hogy tárgyalt a svéd kormányfővel. Magyarországon nagyon jelentős svéd beruházók jelentek meg, több ezer munkahelyet és több tízmilliárd forintot fektettek be - emelte ki a miniszterelnök.
Teljes cikk

Az IMF jóváhagyta a magyar hitelkeretet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretet. A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatósága helyi idő szerint délután ülésezett. A Valutaalap múlt kedden jelentette be, hogy Magyarország összesen 25,1 milliárd dolláros gazdasági védőhálót kap, 17 hónapig készenlétben, azaz rendelkezésre tartott hitelkeret formájában, ezzel segítve Magyarországnak kezelni a pénzügyi válság következményeit. A nemzetközi összefogásban a Valutaalap 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal; az Európai Unió további 8,1 milliárd, a Világbank 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani.

Teljes cikk

2008. november 6., csütörtök

16,4 milliárd dolláros IMF hitel Ukrajnának

A Nemzetközi Valutalap (IMF) jóváhagyta Ukrajna számára a pénzügyi válság kiváltotta nehézségek leküzdésére szánt 11 milliárd SDR - mintegy 16,4 milliárd dolláros - készenléti hitelt. Az IMF igazgatótanácsának döntése alapján 3 milliárd SDR (4,5 milliárd dollár) azonnal kifizetésre kerül.

Teljes cikk

Kitiltják az állami jelképeket a meccsekről a szlovákok

Tilos lesz decembertől sportrendezvényeken idegen államok jelképeinek használata egy új szlovák törvény értelmében. A szlovák parlament szerdán fogadta el a rendőrség sportrendezvényekre vonatkozó jogait szabályozó törvényt.

Teljes cikk

A küzdelem most kezdődik

A keddi választást követően az Amerikai Egyesült Államokban lezárult egy korszak. Egyrészt vége a kampánynak, itt az ideje a dolgos hétköznapokhoz látni, másrészt Barack Obama a változást hozhat a hosszú Bush éra után egész Amerika életét tekintve. Rengeteg tennivalója van az újdonsült elnöknek. Ha sorra vesszük a feladatokat egész szép lista készülhet belőle.

Teljes cikk

2008. november 5., szerda

Veres: nem veszünk fel az uniós hitelből

Magyarországnak nem áll szándékában felvenni az Európai Unió tagországai által most jóváhagyott 6,5 milliárd eurós hitelkeretből - ismételte meg Veres János pénzügyminiszter uniós kollégáival kedden Brüsszelben folytatott találkozója után. Ehhez mindazonáltal az kell, hogy a pénzpiacon legyen szabad forrás - tette hozzá. A brüsszeli sajtótájékoztatón az is kiderült: pénzügyminiszteri egyeztetés is folyik Magyarország, Románia és Lengyelország között a valutaspekuláció elleni fellépésről.

Teljes cikk

Mr. President: Barack Obama!

Barack Obama lett az Egyesült Államok új elnöke, magasan legyőzve John McCaint, ezzel ő lett Amerika történelmének első afro-amerikai vezetője. A szavazást segítő munkatársak magas részvételi arányról számoltak be az ország számos pontjáról, annak ellenére, hogy sok szavazónak órákat kellett várni arra, hogy bedobhassa voksát. A több mint egy évezajló, agymosással is felérő kampény során a jelöltek szinte minden eszközt bevetettek.

Teljes cikk

2008. november 4., kedd

Feltámadt poraiból a UBS bank - nyereséggel zárt

Az UBS svájci bank, amely az európai pénzintézetek közül a legnagyobb veszteséget szenvedte el a pénzügyi válság miatt, a harmadik negyedévben nyereséget könyvelt el. A bank közlése szerint az UBS 296 millió svájci frank adózott nyereséggel zárta a harmadik negyedévet a megelőző négy negyedév folyamatos veszteségei után.

Teljes cikk

„Csak azért ütöttek, mert magyarok vagyunk…"

A szombati, Dunaszerdahelyen történt események nem múlnak el nyomtalanul a mérkőzést a helyszínen megtekintő szurkolók lelkében. A lapunknak nyilatkozó két fiatal ugyan az ország más-más pontjáról érkezett a felvidéki városba, egyben azonban egyeznek: nem értik, mi váltotta ki a szlovák rendőrség indokolatlan agresszióját. Egy Zalaegerszeg- és egy Ferencváros-drukker a történtek után két nappal is az atrocitás hatása alatt adott interjút.


2008. november 3., hétfő

A defláció lehet az európai gazdaságok első számú mumusa

A Kopint-Tárki konjunktúrakutató intézet elemzője szerint a gyorsuló infláció helyett egyre inkább a világgazdaság lassulását jelző defláció jelent majd fenyegetést az európai gazdaságoknak. Ez ugyanis együtt fog járni a munkanélküliség emelkedésével és a lakossági fogyasztás további csökkenésével.

Teljes cikk

Budapest választ vár Pozsonytól

A Magyar Köztársaság Kormánya azonnali, minden részletre kiterjedő vizsgálatot kér az illetékes szlovák hatóságoktól a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen való rendőri fellépés jogszerűségéről. Hivatalos tájékoztatást kért a szlovák rendőrségtől az Országos Rendőr-főkapitányság is a mérkőzésen történt intézkedések okairól, azok jogi megalapozottságáról, az előállított személyekről, a folyamatban lévő eljárásokról, valamint a sérültek számáról és állapotáról. A külügyminiszterek vasárnap telefonon, hétfőn személyesen is tárgyalnak egymással Marseilles-ben az EU külügyminisztereinek tanácskozásán.

Teljes cikk

2008. november 2., vasárnap

Libikóka a tőzsdéken

A világ tőzsdéit ezen a héten leginkább egy játszótéri libikókához lehetne hasonlítani. Nagy zuhanásoknak és még nagyobb emelkedéseknek lehettünk tanúi. Mélypont, emelkedés, lejtmenet és száguldás volt a jellemző. Az első napok negatív eredményeit optimista hangulat váltotta fel és erősödésnek indultak az indexek. A szerdai száguldást enyhébb csütörtök és bizonytalan péntek követte.

Teljes cikk

A szlovák miniszterelnök-helyettes szerint minden rendben volt

A szlovák rendőrség összesen 31 embert állított elő a Dunaszerdahely és a pozsonyi Slovan Bratislava közötti szombati mérkőzéssel kapcsolatos intézkedések során - közölte a a Nagyszombat (Trnava) megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség három esetben indított büntetőeljárást, egyik esetben kábítószeres bűncselekmény gyanúja, másik két esetben pedig az alapvető emberi jogok és szabadságjogok elnyomását hirdető csoportok támogatásának gyanúja miatt.


Teljes cikk

2008. november 1., szombat

A tíz tuti foglalkozás

Adler Judit, a GKI kutatója szerint jövőre mintegy 100-120 ezer ember veszítheti el állását. Ezzel a munkanélküliek száma megközelíti a 450 ezer főt, a munkanélküliségi ráta pedig átlépné a 10 százalékot. A FigyelőNet internetes lap összegyűjtötte a tíz válságbiztos foglalkozást, amelyeket biztosan nem sújt a válság. Biztosnak látszik az energia- és élelmiszeripari álláshelyek, az egészségügyhöz kapcsolódó munkahelyek, biztosnak érézhetik állásukat a rendőrök, a gyorskölcsönöket intéző ügynökök, a pénzbehajtók és becsüsök, valamint a kocsmárosok is.

Teljes cikk

Jó adós, rossz adós! Kész a hitelnyilvántartási törvény

Az igazságügyi és rendészeti miniszter benyújtotta a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás (tlh) megteremtését célzó törvényjavaslatot az országgyűlésnek. "A központi hitelinformációs rendszerről" címet viselő tervezet nem a hitelintézeti törvényt (Hpt.) módosítja, hanem önálló törvény, amelybe beemelték a jelenleg hatályos szabályozást is.

Teljes cikk